Jelenlegi hely

Sport

Fillari kerékpáros felvonulás

Több mint 130-an álltak tegnap rajthoz a Fillari által szervezett kerékpáros felvonuláson, tavaszköszöntő versenyen, és a mezőny 80 százaléka célba is érkezett 12 kilométer letekerése után.

Foci: egyet léptünk előre a tabellán

Az NB II-es bajnokság 16. fordulójában november 6-án, négy, sorozatban elveszített és a vezető edző cseréje (a megbízott vezetőedző Kovács Zoltán) után 2-1-re nyert Budaörs Kozármisleny ellen, a Hárfa utcai pálya építése miatt Csákváron. Mintegy száz néző volt a fiúkra kíváncsi.  A budaörsiek gólszerzői: Csillag és Kinyik.

BSC futball: szerződést bontottak a vezetőedzővel

Miskei Attila vezetőedző a mai napon közös megegyezéssel szerződést bontott a BSC 1924-gyel, tehát a budaörsi futball egyesülettel. Felnőtt férfi csapatunk az NB II-es Merkantil Bank Liga idei fordulóiban nem szerepelt a legfényesebben és jelenleg a tabella 18. helyén áll, a 18 forduló után.

Pergel és Madarász EB bronzérmes

A hétvégén zajlott az asztalitenisz Európa-bajnokság a budapesti Tüskecsarnokban, ahol a BSC versenyzője Pergel Szandra és a korábban szintén Budaörsön játszó, jelenleg  Szekszárdon sportoló Madarász Dóra női párosban bronz érmet szerzett. Madarásznak ez a harmadik, Pergelnek a második EB bronzérme.

Nemzetközi karate verseny volt

Ádám Vivien ezüstérmes, Németh Kristóf és Borbás Hédi a BSC versenyzője bronz érmes lett a hétvégi  Hungarian Open - Saman Kupa 2016 elnevezésű korosztályos versenyen, amit Budaörsön rendeztek meg.

A Budaörs Handball rózsaszínben áll ki a mellrák ellen

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, amikor világszerte milliók fognak össze a „Rózsaszín október“ kampány keretében annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a betegségre, valamint az évenkénti szűrővizsgálatok fontosságára. A Budaörs Handball is a kampány mellé áll, hogy minél több emberhez eljusson a fő üzenet: a mellrák legtöbb esetben gyógyítható, csak időben kell diagnosztizálni!

Nemzetközi karate verseny - meghívó

Tizenkét ország 600 versenyzője jelezte részvételét a Hungarian Open - Saman Kupa 2016 elnevezésű versenyre, amelyet Budaörsön rendeznek meg október 16-án, vasárnap fél tíztől. Az esemény kvalifikációs viadal a korosztályos magyar és szlovák kata és kumite, illetve a horvát kata válogatott számára. Néhány budaörsi karatékának is szurkolhatunk majd.

 

Futott az Örs

Idén is futott az Örs, október 8-án, szombaton, amit a Kesjár iskola 25 évvel ezelőtt kezdeményezett.  Az idén 1642-en neveztek és az iskolák közötti versenyt – nem először és vélhetően nem is utoljára - a szervezők nyerték meg.

Az őszi Budaörsi Napló teniszkupa eredményei

Az utolsó nyárias hétvégét október 1-jén és 2-án a Budaörsi Napló teniszcsapatának a tagjai és néhány Tatáról meghívott vendégünk szombaton a férfi és női, vasárnap a vegyespáros versenynek szentelték.

Félmaraton - teljes siker

Egyesek szerint az őrültek, mások szerint az egészséges életre vágyók, megint mások szerint azok, akik egész évben futkároznak valahol – szóval összesen 434-en (ebből 371-en célba is értek) futottak vasárnap délelőtt a 3. Bridgestone Budaörs Félmaratonon.

Oldalak